Varrtam a kisfiamnak és ingyenes a szabásminta

Szóval mielőtt gyerekem született azt mondtam, hogy én nem is fogok majd gyerekeknek varrni. Ezt azért mertem kijelenteni, mert szinte mindenki aki varrni tud, amúgy is csak nekik varr. Sőt, még pár hete is ezt vallottam. Aztán szembe találtam magam a szükséggel (ami egy kis mellényben testesült meg) és most egy csudi kis szabásmintával, amit nem tudtam szó illetve varrógép nélkül hagyni :)

majomfeneke_nadrag_1.jpg

Az embereket két csoportba lehet osztani: az egyik eldobja az anyag maradékot, a másik nem. Na hát ebből már ki is lehet találni, én az utóbbiak csoportját erősítem. Én minden használhatónak vélt fecnit megtartok, hogy "jó lesz az még valamire". És lám tényleg így lett. Varrtam korábban egy párnahuzatot, amit megmutatok, mert fenn van ugyan a blogon, de hát...maradjunk annyiban, hogy sem textilfestő sem grafikus nem leszek. íme. Ebből az "ikeás" anyagból maradt pont annyi, hogy összedobjak egy remek kis "majomfeneke" nacit a kissrácomnak! A kis zöld, vagy mustár sárga, vagy fényviszonyoktól függ-színű rész pedig a Natali Méterárú-ból van. Nagyon jó anyag mind a kettő, annak ellenére, hogy egyik lazább szerkezetű, mint a másik, nagyon passzolnak. Múlt hétvégén a Balcsin jól ki is próbáltuk. Nyár lévén és rövid szárúra csináltam, de majd készítek hosszút is őszre.

A szabásmintát és varrás útmutatót pedig itt találjátok- ingyenes, és 9 hónapos korig van méretezve. Nektek hogy tetszik? Ha megvarrjátok mutassatok majd végeredményt, nagyon kíváncsi vagyok. Használjátok hozzá a #majomfenekenaci hastaget, hogy megtaláljalak :) De akár #tukortojasnaci is lehetne, a színei miatt :)

majomfeneke_nadrag.jpg

majomfeneke_nadrag_2.jpg

majomfeneke_nadrag_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonbutik.blog.hu/api/trackback/id/tr9814105579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.