Hogyan kezdj el varrni, ha még sosem próbáltad? II. rész

Ahogyan azt ígértem a sorozat első részében, ez a bejegyzés a legalapvetőbb kellékekről és azok használatáról fog szólni. Természetesen kismillió segédeszköz létezik, de egy kezdőnek, aki csak most ismerkedik a varrás csodájával, elég csak néhányat beszerezni. Melyek is ezek?

Mutatom:

canva-sewing-tools-on-a-wooden-desk--madfhfygocc.jpg

20181025_142349_gif.gif

Kicsit beszélgessünk külön-külön is ezekről az eszközökről, ismerjük meg jobban őket.

Vegyük például az ollót.

20181026_144433.jpg

Az ember azt gondolná, hogy bármilyen olló jó lehet, de nem. Ez az egy eszköz, aminek a beruházására bíztatlak, érdemej jó minőségűt venni. Ez ersze nem muszáj Fiskars legyen, a lényeg, hogy éles és tartós darab legyen, ne essen szét . A szabó olló általában 17-20 centi hosszú szokott lenni és a fogója kissé hajlított, hogy megkönnyitse a szabást. Tuti tipp 1: soha, de s o h a  ne vágj mást (mondjuk papírt) textilen kívül a szabó ollóddal, ugyanis azonnal kicsorbul, még ha te nem is látod. És ez a szép, akkurátus szabás rovására mehet: meghúzhatja az anyag egyik szálát, vagy kicsit összevissza vág. Tuti tipp 2: ahhoz, hogy szépen, egyenletesen szabj az kell, hogy az ollót gyakorlatilag csúsztasd az asztalon, csak a felső pengét mozgatod fel-le és végig kell zárni őket, nem szabad szakaszosan, amolyan ovis módszerrel vágni, mert így lesz a kiszabott ruha széle kicst..izé..ronda :D

és hát egy rosszul kiszabott ruhát elég nehéz aztán szépen összevarrni. 

Jöjjön most a varratbontó.

bonto.jpg

Ígérem, a legjobb barátod lesz! Többet fogod használni, mint az összes eszközt együttvéve. De nem csak te, hanem mindenki. Egyik oktatóm mondta, hogy aki keveset bont, az nem is tud igazán varrni. És milyen igaz! Én rendszeresen bontok a mai napig, és ez így van jól :) Rengeteg videó kering az interneten (gondoltad volna?), arról, hogy ezt a parányi ezközt hogyan kell használni: néhányan azt mondjak, hogy a bogyós részével lefele kell használni, masok pedig pont fordítva. A lényeg viszont szerintem az, hogy a kés része a kis kanyarban van, minden esetben ezzel vágsz és minden esetben nagyon óvatosan kell ezt tenned, hogy az anyagod ne sérüljön. Ugyanis ha a varrat mentén szakad az anyagod..akkor d u p l a  munka vár rád: ki kell szabnod egy új darabot. És ez eléggé nagy szívás, ha mondjuk már nincs miből.

Aztán jöjjön a kréta. Erről túl hosszan nem érdemes szót ejteni, többféle színben elérhető, de a legelterjedtebb a kék és a fehér. 

20181027_154009.jpg

A kréta helyett pedig lehet illanó tollat is használni- nekem ez a személyes kedvencem, szerintem sokkal pontosabban lehet vele jelölni és vízre elillan a színe. Bevallom én néha, ha nagyon sietek és már azonnal hordani szeretném az adott ruhát, akkor kis vizet spriccolok az anyagra, ahol átsejlik a toll színe, rámegyek vasalóval, hogy száradjon és indulhatok is az új öltözékemben. Jó, mi?

kreta_illano_toll.jpg

Egyik legbanálisabb, de annál fontosabb kellék a centis. Ez nagy valószínűséggel minden háztartásban jelen van, de ha nem, akkor szinte minden boltban lehet kapni a hipermarketektől kezdve, a rövidárú boltokig.

Tuti tipp: a legtöbb centis 1,5 centi széles, ezzel szépen tudod mérni/ellenőrizni a varrásszéleket, vagy a felhajtás hosszát.

 centis.jpg

 Végezetül pedig itt vannak a gombostűk. Szerintem ezek is szinte minden háztartásban fellelhetők. Ebből is létezik több fajta: szabóknak való, aminek a gombja egész picike, és viszonylag rövid a tű rész, létezik olyan aminek üveg a gombja és olyan is, amelynek gomb helyett szivecske és egyéb figurák vannak. Szerintem viszont a legpraktikusabb az, aminek műanyag a gombja, mivel sokkal könnyebb kihúzni varrás közben és hosszabb is a tű része.

Tuti tipp: sosem szabad átvarrni a gombostűn, mert eltörheted, de minimum csúnyán koptatod a varrótűt.

gombostu.jpg

Szerény véleményem szerint ezzel a rövid kis kelléklistával simán bele kezdhetsz az új hobbidba, nem kell kétségbeesni, ha nincs még rádlid, vagy íves vonalzód. Kezdetnek bőven elég ennyi, a többibe érdemesebb akkor beruházni, amikor már kicsit biztosabban nyomod a pedált :)

Spoiler: a következő részben a cérnáról és a befűzésről lesz szó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonbutik.blog.hu/api/trackback/id/tr214316229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.