DIY derékmelegítő a hűvösebb napokra!

IMG_20151105_194256

November van és én ilyenkor, még ha manapság kint 10 ºC fölött is van a hőmérséklet, gombnyomásra fázni kezdek.  Kint is, bent is, otthon is, munkahelyemen meg főleg. A napokban pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit is kéne csináljak, hogy munkába menet mondjuk ne fagyjak csonttá illetve fel ne fázzak? Lányoknál ugye ez különösen kényes és fölöttébb kellemetlen téma. Mivel én azért szoknyában is szoktam járni, és egy adott ponton túl a harisnya+ 2 réteg ruha+kabát sem véd, az jutott eszembe, hogy csinálhatnék egy derékmelegítőt. Néhány éve derékmelegítő őrület volt- minden plazában ezt lehetett kapni, a csapból is ez folyt. Vettem is magamnak egyet. Praktikussági okokból feketét. Időközben (megtanultam varrni) rájöttem, hogy ezt én meg tudom csinálni magamnak, olyan színben amilyenben akarom, és olyan vastag/vékonyra amilyenre az nekem kényelmes. Nagyon hideg napokra például polár-betéteset is varrtam a vőlegényemnek és édesapjának, akik azóta is nagyon örülnek neki ha horgászni mennek. De most így kezdetnek a "simát" mutatom meg Nektek :)

Mutatom, mire lesz szükségetek:

IMG_20151105_131810

  1. olló
  2. 1 m dzsörzé anyag
  3. mérőszalag
  4. gombostű
  5. varrógép 

     Elsőként a mérőszalagot fogjuk használni: lemérjük a derékbőségünket. Enyém 82 cm (ahh de szomorú szám ez), ebből levonok 10 cm-t és az így kapott 72 cm lesz a derékmelegítőm hossza.  A szélessége tetszőleges, de érdemes legalább 25 cm-re hagyni, hogy azért ne egy övet varrjunk :) az enyém is ennyi, plusz varrásszélesség.

Következő nagyon fontos lépés, mivel egy relatív rugalmas anyagról van szó, az a szálirány meghatározása. A dzsörzé anyagnál, mivel ez hurkolt anyag, így néz ki közelről:

IMG_20151105_144600

Ezt követően úgy hajtjuk ketté az anyagunkat 2x 27 cm, hogy a derékbőség+varrásszélesség vonala (az én esetemben 72 cm+2 cm=74 cm) merőleges legyen erre. Valamint ami még nagyon fontos, hogy az anyag színe felől hajtsuk félbe.

illusztracio

IMG_20151105_144919A felső kis sávon látszik az anyag színe, a második sávon pedig a bolyhosabb fonákja.

Ezután vesszük elő a gombostűket és végiggombostűzzük a hosszát, mert ezt fogjuk levarrni. Sokan ezt úgy csinálják, hogy az anyag széléhez képest 1 cm-re és párhuzamosan tűzik meg az anyagot. Én jobban szeretem, ha az anyag szélére merőlegesen szúrom a tűket, de ez igazából azon múlik, hogy kinek mi a kényelmesebb. 

IMG_20151105_145239

Ezután a varrógépünket beállítjuk a rugalmas varrás programra. Ha ez nincs, akkor azt javaslom, hogy varrás közben vagy kicsit húzzuk az anyagot, vagy cikkcakk varrással varrjuk le csak. Nekem egy Necchi nagyon alap kisgépem van, de az újabb háztartási gépeken mind megtalálható ez a funkció. Ezen a gépen az alábbi a beállítás- én nagyon sokáig nem tudtam, hogy ezt hogyan tudom beállítani.

IMG_20151105_151031 Ezen a gépen a baloldali gomb az 5. fokozaton van, ami a tűt középen hagyja, majd a jobb oldali gombot elforgatom az +S jelig. Ez egy sűrűbb öltést fog eredményezni, és maga a varrás olyannak tűnik, mintha a gép egyet előre öltene, egyet pedig hátra :)

Miután végigvarrjuk 1 centi szélesen, átkapcsolunk a cikkcakk öltéstípusra és letisztázzuk az anyag szélét. A hurkolt anyagok esetében ez csak egy extra tartást/biztonságot ad, mert szerencsére ezek nem foszlanak. Persze egy szegőgéppel ezt sokkal szebben el lehet tisztázni, de azért ez nem egy olyan készülék, amit mondjuk a nagyitól megörökölt anno az ember lánya. 

IMG_20151105_152228 Ez az eredmény.Nem a legprofibb, de célnak tökéletesen megfelel.

Ezután kifordítjuk az így kapott kis "hengerünket" úgy, hogy még mindig az anyag fonákja van kívül.

IMG_20151105_164708

A varrásokat pontosan egymáshoz illesztjük és végiggombostűzzük, de hagyunk kb 5-6 cm kis rést, amin majd kifordítjuk a derékmelegítőnket.

IMG_20151105_164345IMG_20151105_164239

IMG_20151105_164915 Én tollal jelöltem meg a rés hosszát, az egyik varrástól számítva, ez úgyis belülre kerül, nem fog zavarni.

Ezután visszaváltunk a rugalmas varrásra és 1 cm szélesen levarrjuk, majd cikkcakk öltéssel letisztázzuk az anyagot, az 5-6 cm rést kivéve. Kifordítjuk a derékmelegítőnket.

IMG_20151105_192506  IMG_20151105_192702 Kézzel bevarrjuk a kis rést, ahogy a képen mutatom- remélem nem csak nekem egyértelmű :) Bár megjegyzem, mikor ezt tanították nekem (bizony ám), elég sokat kellett gyakorolnom, hogy jó legyen- bár azért még most sem tökéletes :) És kész a "csináldmagad"/ DIY derékmelegítőd :) Én azt az oldalát, amit kézzel varrtam, ha nem felejtem el, akkor a fonákján hordom, mert azért a gépi varrás mégiscsak szebb :)

És íme a kész darab:

IMG_20151105_194256  IMG_20151105_194052 

Lehet ezt felső alatt de fölött is hordani, kinek mi a tetszik :)

Amúgy ez szerintem tökjó SK ajándék Mikulásra, Karácsonyra is szeretteidnek, barátaidnak. Szerintem idén bővítem a kört, és barátnőimnek is csinálok egyet-egyet.

 

Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám! Ha tetszett az írás, akkor oszd meg ismerőseiddel is és ha kérdésed van, tedd fel bátran!

 

Szép estét,

Orsi

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonbutik.blog.hu/api/trackback/id/tr512075629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása