DIY mamiformis

Múlthéten, míg a kutyusunk fodrásznál szépült, mi Marcival betévedtünk egy plázába kicsit elütni az időt. A kirakatok közt sétálva azon morfondíroztam, hogy még ha teszem azt vennék is magamnak valamit, akkor sem tudnám viselni igazából, mert annyira megváltozott az életem Marci születése óta, hogy a ruhatáramnak is illene ezt követnie. Mert ok, hogy eldöntöttem, hogy megvarrom a ruhatáram, de nem lehet a célom olyan kapszulagardrób, ami irodai munkához való speciel, hiába tetszik. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet egy ingem sem speciel.

sweatshirt_dress_masolata.JPG

Nekem most egy darabig olyan ruhákra lesz szükségem, amik kényelmesek, nem kell csatokkal, cipzárakkal és kismilló réteg magamra erőltetésével bíbelődnöm, hanem egykettőre felkapom és minimális kiegészítőkkel fel tudom dobni- azaz sálakkal, és szalagokkal. netán övekkel.

Így arra jutottam, hogy nekem most az egyrészes, tunikaszerű darabok lesznek a jók, amikor teszem azt cicanadrág eleve  már rajtam van itthon, de a sétához még gyorsan magamra kapok egy felsőt ami ápol és eltakar (Marci születése óta rajtam is előfordul kis babaháj), egy sálat, netán egy dzsekit és már lehet is tolni fénysebességgel a babakocsit #anyavagyok.

Én nem vagyok az a típusú nő, aki a játszótérre is körömcipőbe menne, de azért szeretem kicsit csinosnak érezni/látni magam. Vagy sportosan dögösnek.

Ezt átgondolva jöttem rá arra, hogy nekem egy hosszított melegítőfelső kell, olyan lábszárközépig érő. Pont volt itthon a kis raktáramban 2-2.5 m fehér futterem, ami csak arra várt, hogy végre felhasználjam. Mivel most nem volt türelmem saját szabásmintát szerkeszteni, fellapoztam a Burda magazinjaimat és találtam is két melegítő felsőt amiket kicsit összevegyítettem és lett belőle ez:sweatshirt_dress.JPG
Sajnos a neten nem találtam meg a két szabásmintát, de 2014/04 és 2014/08 Burdákat használtam fel.

 20181102_162256.jpg

Ha pont nincs meg ez a két Burdád, akkor sincs semmi elveszve, mert tuti van a szekrényedben egy raglán kivágású felsőd, aminek a szabásmintáját szépen le tudod venni, ezzel a módszerrel. A lényeg az, hogy kellemesen laza méretű legyen.

Az én változatom kicsivel térd alá ér, a bal ujja illesztéshez cipzár helyett ringliket használtam, zsebeket is varrtam- kötelezően a ruhától eltérő színben és nincs kapucnija, helyette álló gallér-szerűséget varrtam.

Ami számomra nagyon különleges ebben a szabásmintában (a képen a bal oldali modell), az a raglán ujj, mégpedig azért mert van benne egy szűkítő, amitől nagyon szép íve lesz a vállrésznek. Maga a szabásminta is bő fazonú, így kellően kényelmes, laza lett a ruha. Deréktől lefele a jobb oldali ruha szabásmintásját használtam, ami enyhén szűkül lefele.

Szerintem nagyon jóra sikerült ez kis "mix and match" ruha és nagyon kényelmes is- már teszteltük Marcival- bár lehet a fehér nem leghálásabb szín, de maximum megfestem később. És hogy ejtsek pár szót a ringlizésről is...hát nem sikerült valami szépre, mint kiderült érdemes előre kicsit kilyukasztani az anyagot, mielőtt belekalapálnánk őket az anyagba. sweatshirt_dress.JPG

a_pb022466.JPG

aa_pb022465.JPG

a_pb022396.JPG

 

a_pb022439.JPG

a_pb022449.JPG

a_pb022465.jpg

a_pa282332.JPG

a_pb022387.JPG 

 

 

 

 

 

 

                           

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonbutik.blog.hu/api/trackback/id/tr1314338961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása