Avagy hogyan NE varrjunk magunknak soha, hacsak nem vagyunk olyan vakmerőek, mint egyesek.
Szóval az úgy volt, hogy szerintem még tavaly bukkantam rá Pinteresten (hol máshol) egy csudiszép pink lenvászon overálra, amibe annyira belezúgtam, hogy csakna. Aztán ezt jól lementettem egyik táblácskámra, majd teltek múltak a hónapok, a fejemben ott motoszkált végig, hogy meg kéne..azaz mit kéne: meg KELL varrnom magamnak, lesz ami lesz. De! és itt bele is ütköztem az első akadályba: itthon se-hol, de tényleg sehol nem találtam púderrózsaszín lenvásznat (lehet érdemes lenne ellátogatnom a nagykerekbe is...) És ilyenkor jön elő, a ciki, nem ciki de ott legalább létezik, az aliekszpresszpontkom (mindenki használja, senki nem meri bevallani). És láss csodát, meg is találtam álmaim hát nem len, de 100% pamut, púderrózsaszín és még anyagában finoman mintás vásznat. Azonnal rendeltem belőle úgy két métert, majd két hét múlva, mikor megérkezett az anyag, annyira boldog voltam, hogy gyorsan rendeltem még kétszer ennyi mennyiséget, biztos ami biztos alapon. Iszonyatosan jó tapintású, nagyon jó minőségűnek tűnik, és nagyon könnyű vele bánni.
Na de hogyan is lett ebből frankenoverál? Hát úgy kéremszépen, hogy két külön szabásmintát kutyultam össze. A nadrág az egy általam készített alap nadrág szabásminta, a felsőrész alapjául szolgáló minta pedig a nemzetközi internetes varróközösség spagettipántos felsőjének koronázatlan királynője, azaz nem más, mint az Ogden cami volt. Utóbbit megvásárolni itt tudod, instagramon pedig, ha rákeresel erre, hogy #ogdencami rengeteg verzióját fogod látni. Tehát ezúttal konkrét szabásmintával nem tudok szolgálni, viszont arra abszolút tudlak bátorítani, hogy különböző darabokat merj kombinálni, nem szükséges minden esetben megvárni, amíg megjelenik a piacon egy teljes szabminta. Te is össze tudod eszkabálni a sajátodat.
Aztán, hogy miért nem ajánlom mégsem a módszeremet? Mert én ezt az overált konkrétan szemre, szerencsére, a semmire bíztam. Szó szerint nem szerkesztettem meg külön szabmintát, majd vágtam azt ki szépen pauszpapírból, ahogy illik, majd felrajzolom azt az anyagra, rámérem a varrásszélt, stb...Neeem. Én ezt konkrétan az anyagon eszkabáltam össze, úgy, hogy előtte soha sem varrtam gombolópántot (ami igazából csak dísz, nem funkcionális). És mindezt tettem úgy, hogy már nagyon 40 hetes terhes voltam, konkrétan szülés előtt 3 nappal kezdtem el és szülés előtt két nappal lett kész. És az egész sztori pikantériája az, hogy ezt szülés utánra, tehát a szptatós időszakra szántam. Azaz fel sem tudtam próbálni.
Na de, és itt jön a csúcspont: jó lett rám. Mondom még egyszer: jó rám az overál, amit blindre varrtam. Az én frankenoverálom, amit imádok. Eredetileg főként játszóterezéshez, meg babahordozáshoz terveztem, de iszonyat jól néz ki magassarkúval, picit nőiesebb szettben is. És végül így lett befotózva is.
És végezetül pedig a plusz 1 tipp:
A rejtettcipzár tuti felvarrása, ugyanis ez lett életem legszebben bevarrt rejtettcipzárja. A tökéletességet egy újonnan tanult módszerrel értem el, amely szerint nem gombostűzöm oda a cipzárat az anyaghoz, nem is vasalom át varrás előtt, hanem ezzel a vízben oldódó szalaggal ragasztom oda, majd simán a rejtettcipzár varrótalppal levarrom. És kész. Pont. Ennyi, megvan életed legszebb, legfantasztikusabban beillesztett rejtettcipzárja.
U.I.: mielőtt megköveznétek, mint szoptatós kismamát, a kis koktélos poharamban málnaszörp van!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.