Anyaság és hobbi

Néhány nappal ezelőtt egy kedves ismerősömmel beszélgettem, aki szintén anya, és csodálkozva tette fel a kérdést, hogy nekem hogy jut erre is időm gyerek mellett? Mármint, hogyan van időm varrni? Azóta is ezen kattog az agyam, s közben rájöttem, elég sok anyuka ismerősöm szokta nekem szegezni ezt a kérdést. Szerencsére sosem vádaskodva, hanem inkább vágyakozva, hogy ők is szeretnék, ha lenne kicsivel több idejük kikapcsolódni.

anya_es_hobbi.jpgAz igazat megvallva tuti receptem nincs, viszont elmesélem, mi az én történetem, nekem mi vált be. Elöljáróban annyit megjegyeznék, hogy most lesz 8 hónapos a kisfiam és jelenleg nem dolgozom.

Hogyan van időm varrni gyerek mellett?

Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy a terhességem évében annyira nem volt kedvem varrni, hogy a gépemre rá sem akartam nézni, nem hogy elővenni. Tavaly ugyanis még máshol laktunk, ahol nem volt kis hobbi-kuckóm, a konyhában szabtam-varrtam, és a varrógépemet örökké ki- majd vissza kellett pakoljam egy szekrénybe. Aztán átköltöztünk az új lakásba, és érdekes módon elsőként a varrószobám készült el, így aztán újra kezdett motoszkálni, szikrázni a kis alkotó parázs. 

oi000165.jpg

Minden józan ész ellenére akkor kezdett el igazán hiányozni az alkotás, amikor a kisfiam megszületett. Annyira éreztem, hogy alkotni akarok és tudok- most visszagondolva, ez valószínűleg az anyává válásommal lehet összefüggésben, hisz "alkottam" egy gyermeket (persze nem egyedül, és nem ennyire egyszerűen, de tuti van valami a dologban).

Az eddig szunnyadó blogomat is újra akartam éleszteni, de nem tudtam hogyan: hetekig egy helyben topogtam, bújtam mindenféle blogot, Facebook csoportot, dolgozó mamiknak szóló fórumokat.

Mígnem aztán egy zárt csoportban, melynek tagja vagyok, segítséget kértem. És egyik nagyon kedves tag felajánlotta, hogy segít, hiszen állítása szerint szívügye az időhiánnyal küszködő anyák mentorálása. Két nappal későbbre meg is beszéltünk egy Skype-beszélgetést, amit rendkívül izgatottan vártam. Talán egy órán át beszélgettünk, én bőszen jegyzeteltem is közben, de volt egy mondata, amely annyira megfogott, hogy azóta a szerint élek. Így hangzott:

Foglalkozz minden nap egy kicsit a varrással. Ha 10 percet, akkor annyit, ha egy órát, akkor egy órát.

Nekem, az ominózus Skype chat óta, ez a mondat lett a varrás-szentírásom. Valóban mindennap foglalkozom a varrással kicsit. Van amikor úgy, hogy átrendezem az anyag-gyűjteményemet, vagy átlapozom a Burda magazinjaimat új szabásmintát keresve, vagy a kisfiamnak varrok épp. Újabban pedig hímzek. Néha pedig csak fotót készítek az Instagram oldalamra. Egyszóval tényleg minden nap csinálok valamit, ami a hobbimmal kapcsolatos. Ez persze nem azt jelenti, hogy gyorsan is haladnék a varrományaimmal.

Gyerkőc mellett azért teljesen más az időbeosztásom, és azok a projektek, melyekről bizton tudom, hogy 1 de nagyon max 2 óra, most simán egy hétig is eltart.

Ohh, hányszor fordult már elő olyan, hogy Marci elalszik, én gyorsan (vagy csak azt hiszem) főzök egy kávét, töltök egy pohár vizet és gép elé ülök, s mire kettőt öltök, hát nem felébred ez a gyerkőc! De olyan is előfordult nem egyszer, hogy ébren van és mellettem játszik vagy hintázik, miközben én bőszen taposom a pedált. És ez így van rendjén. Nincs hiányérzetem, és van egy fajta folytonosság is. Korábban szinte lelkiismeretfurdalásom volt, ha kimaradt a varrás, de rájöttem, hogy ezen kár aggódni. Inkább örülök, hogy van egy hobbim, amit imádok és ami némiképpen távol tartja tőlem az agyleépülést :) Sőt, pár napja kisebb-nagyobb workshopokra is beiratkoztam a témában. Persze ehhez kell a segítő környezet is, de szerencsémre a férjem, persze a saját mentális épsége érdekében is, abszolút mellettem áll.

 oi000091.jpg

Végezetül pedig Te, kedves olvasó, próbáld ki, hogy a "varrás" szót helyettesíted a neked leginkább tetsző elfoglaltsággal az alábbi kulcs-mondatban, legyen az bármi: főzés, olvasás, sudoku, vasalás.

"Foglalkozz minden nap egy kicsit a varrással. Ha 10 percet, akkor annyit, ha egy órát, akkor egy órát."

Mi a véleményed, sikerülne minden nap foglalkoznod azzal ami kikapcsol?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonbutik.blog.hu/api/trackback/id/tr10014206311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása