Köszi 2019, bírtalak!

Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy tervezős-összegzős típus. Sajnos. És azt is, hogy sosem csináltam ezidáig évösszegző blogbejegyzést, sem pedig #bestnine instakollázst. De ma ez megváltozott: abszolváltam mindkettőt. Nem tudom, hogy minek köszönhető ez, de valahogy amióta gyereket tudok "alkotni", azóta úgy érzem, túlteng bennem az alkotási vágy, az erő, a kreativitás. Viszont sajnos minden "csak" a fejemben van, és ideje lenne ezeket papírra is vetni, rendszerezni, összehasonlítani, elemezni, hogy a lehető legtöbbet tudjak megvalósítani a terveimből a jövőben.

Mert ugye az anyaságnak az a velejárója, hogy nem sok ideje van az ember lányának saját magára: folyton-folyvást pelenkacsere-etetés-fürdetés-játszás-altatás körforgásban telnek a napok.

Egyedüli alkalom, amikor csak én vagyok a saját fejemben és tervezgetni tudok, bevallom az, amikor a legkisebb gyermekem altatom este, csendben, sötétben. Persze mire kijövök a szobából, és két csemetém békésen szuszog, már máson jár az agyam: akkor már a férjemé vagyok, akkor van időnk egymásra, akkor tudunk beszélgetni, vitatkozni.

De nem is csigázlak tovább, jöjjön hát mi minden történt idén, 2019-ben:

- Első és egyik legfontosabb esemény az, hogy januárban Marci fiam 1 éves lett, megkapta élete első tortáját, és varrtam neki egy saját tervezésű hármemnacit is, ami nagy meglepetésemre még mindig tökéletesen jó rá.

- Férjjel, kisgyerekkel, terhesen, márciusban elrepültünk húgomhoz Dániába, ahonnan nagyon klassz élményekkel és csudi anyagokkal is tértünk vissza. 

- Megvarrtam a második Burda szerelemharangkabátomat- sárga színben, mivel erről álmodoztam évekig, csak az anyagot nem találtam hozzá. Valószínüleg, ha pirosat akartam volna, akkor azt a színt nem találtam volna sehol :)

- Férjemmel kettesben elmentünk Prágába, még a második baba születése előtt. Ide elvittem a frissen készült sárga kabátomat is, jó volt benne dideregni a Károly-hídon. Nagyon szerettem Prágát, nagyon jó volt kettesben lenni a szerelmemmel- de persze mindkét este pityeregve aludtam el, annyira hiányzott a kisfiam. 

- Igyekeztem tudatosabban, műanyagmentesebben élni- emiatt varrtam megmaradt anyagokból bevásárló zöldséges zsákocskákat, mosható sminklemosó korongokat, belekóstoltam a mosipelusok világába is. De be kell vallanom szégyenkezve, hogy ez sajnos nem az én világom. Nagyon igyekeztem, nagyon akartam, de be kell lássam, hogy ez egyelőre nem fér bele az életvitelünkbe. 

És itt jön is a következő pont:

- Varrtam idén egy második kabátot is, amely a fentebb említett turkálós paplanhuzatból készült, a bélése is. Sőt, abból az anyagból, amit bélésanyagnak használtam fel, húgomnak is varrtam egy Ogden Cami névre keresztelt felsőt.

- Turikincs nadrágból varrtam kismamanadrágot, ami a legeslegkedvencebb darabom volt idén, most is jó szolálatot tenne a sok bejgli zabálás után :)

- Több éve vásárolt anyagokat végre sikerült felhasználnom és varrtam két szoptatós felsőt, amit később is tudok majd viselni, őket itt láthatod.

- A szülés előtt két-három nappal végre sikerült megvarrjam a világ legkényelmesebb és legpúderrózsaszínebb overálját, megnézheted itt

- Megszületett a kislányom, Vivien, aki a világ legédesebb kis krumplicukra, csilingelő kislánykacajjal és már most látszik a két gyermeken, hogy imádják egymást. És én emiatt kimondhatatlanul boldog, büszke, meghatott és szerelemes vagyok a gyermekeimbe. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz két gyerekes anyukának lenni, de eddig úgy tünik, nem olyan vészes. Hozzá kell tennem, hogy a gyermekeim nagyon megkönnyítik a dolgunkat, nagyon könnyen vesznek minden akadályt. Persze egy-két hisztisebb nap, álmatlan éjszaka vagy ezek ötvözete befigyel, de hát ez legyen a legnagyobb bajunk.

- A Pinterest fekete lyukában rábukkantam a babaturbánokra, amiket megszállottan kezdem sorozatban gyártani Viviennek. Nektek is annyira tetszett, hogy készítettem egy mini tutorial videót és az első letölthető szabásmintámat hozzá. Igaz, második-harmadik nekifutásra készült el úgy, hogy a tripod alá kucorodva filmeztem, de hát ez a lényegen nem változtat: van mini oktató videóm! Itt megtekintheted.

 Az instagramnak köszönhetően megismertem jó néhány csodálatos nőt, akik szintén anyák, akiket őszintén csodálok, mert írtó klassz dolgokat tesznek nap, mint nap, és nagyon inspirálóan hatnak rám. Büszke vagyok arra, hogy megismertem őket, hogy beszélget(t)ünk, hogy bátorítanak akkor is, amikor nem is tudják! Büszke vagyok rá, hogy ilyen közösség tagjának mondhatom magam.

- Idén is meghívást kaptam a Családbarát magazin műsorába, ahova picit felkészültebben és nyugodtabban érkeztem, mint tavaly. A felvételt pedig itt lehet visszanézni.

Miközben írom ezt a posztot, egyre szentimentálisabb hangulatba kerülök, ahogy elő-előugranak a lelki szemeim előtt képek az elmúlt egy évből és minduntalan rájövök, hogy mennyire szerencsés vagyok: egyrészt mert csodás gyermekeim vannak, másrészt, és főként azért, mert semmit sem tudnék véghezvinni, ha a csodás férjem nem támogatna mindenben. Nem azt mondom, hogy nincsenek soha surlódásaink, mert ez nem lenne igaz: néha a  kimerültségtől dühös kiabálásomtól hangos a ház, vannak éjszakák amikor duzzogva, egymásnak hátatfordítva alszunk el (de azért a lábfejeink ilyenkor is egybefonódnak). De igyekszik észrevenni, mikor közeleledek vészesen a nagyon durva kimerültséghez, ilyenkor igyekszik kedveskedni, tehermentesíteni, még akkor is, amikor ő is iszonyat fáradt. Hullafáradtan is iszonyat türelmesen szól a gyerekeinkhez, és hozzám is. És ami a legnagyobb plussz, hogy imádja, hogy varrok, nagyon büszke rá. Ha valamilyen alkalomból épp egy sajátkészítésű ruhadarab van rajtam, mindenkinenek szinte köszönés helyett is inkább elbüszkélkedi, hogy én varrtam. És ilyenkor repes a szívem.

És hogy milyen következtetéseket vonok le így nem egészen 3 nappal Szilveszter előtt?

Szeretnék nagyonon elgondolkodtató és bölcset mondani, de a bölcsességesség (köszi Phoebe a Jóbarátokból ezt a szót) nem az erősségem. Viszont azt mondhatom, hogy nem volt életem legegyszerűbb éve, ellenben 2019 volt a legproduktívabb eddig. Sokat tanultam a családról, de maradt még tanulnivalóm arról, hogy nem mindenkinek ugyanazok a fontosak az életben, mint ami számomra fontos. Akármilyen közhelyesen is hangzik, én tényleg minden nap hálát adok az Égieknek a kis családomért. És igyekszem minden nap elmondani nekik, hogy szeretem őket.

Továbbá azt is megtanultam, hogy az édesanyáknak majdnem az a legnagyobb öröme, ha kakil a csemetéjük :)

Nagyon bízom benne, hogy a jővő év legalább ilyen gyümölcsöző lesz mint az idei, főleg, hogy a 20-as szám nagyon fontos a kis családunkban, számos kedves alkalom fűtődik hozzá. Mondhatni a szerencseszámunk :)

És hogy mik 2020-ra vonatkozó terveim? Elsősorban az, hogy tervezek, tervezek, tervezek, leírok és megvalósítok, aktívabb leszek közösségi platformokon, hogy a kis varrós és anyuka közösségemet tovább bővítsem. 

Addig is képzeletben koccintok Veled, kedves olvasó és jövőre újra találkozunk!